A CAPA-NAGYDÍJ 2020 NYERTESE NEOGRÁDY-KISS BARNABÁS
A zsűri a Kettős Kötés című anyagáért Neogrády-Kiss Barnabásnak ítélte oda a Capa-nagydíjat 2020-ban.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014-ben alapította meg az 5 millió forint összdíjazású Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melynek odaítéléséről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben döntött. A tavaly októberben megnevezett három, egyenként 500+200 ezer forintos ösztöndíjban részesült alkotó elmúlt egy éves munkáját értékelve döntött végül a zsűri Neogrády-Kiss Barnabás projektje mellett. Így a fotográfus ötödikként vehette át a Capa-nagydíjat és ezzel további 3 millió forintos pénzjutalomban részesült a Robert Capa születésének 107. évfordulója alkalmából rendezett – a koronavírus-járvány miatt zártkörű – díjátadón, 2020. október 21-én a Capa Központban.
Látásom leírhatatlan, megjeleníthetetlen. Csak az tudja, érti, aki átéli. Amire mutatok, az feleződik, ha a felére nézek, akkor az feleződik, ha a felének a felére nézek, akkor az feleződik, ha a felének a felének a felére nézek, akkor meg az feleződik. Megpróbáltam tanulmányként felfogni a fotózást, de rá kellett döbbenjek, ezt a sorozatot nem a látásom illusztrációjaként szeretném bemutatni. Egy kicsit mélyebbre akartam menni, hogy ez mivel is jár, milyen gondolatok, kapcsolódások jönnek létre a fejemben. Megpróbáltam leegyszerűsíteni ezt az egészen komplex dolgot: a képek közötti kommunikációt, mint mikor egy jelenetből kiszűrjük azokat a dolgokat, amik számunkra érdekesek, és abból viszünk tovább gondolatokat. Élmények, észlelések, értelmezések, félgondolatok, fél képek, a fejben összeálló egészek. Te a kerek „O” alakú neonzöld úszógumit látod, én a „C” alakú fél neonzöld úszógumit. E kettőt továbbgondolva teljesen máshová lyukadunk ki, én egy „C” betűhöz, te egy „O” betűhöz, te az UFO-hoz, én meg egy bumeránghoz.
Kocsiban ülök az anyósülésen.
A sofőr:
– Akkor te mit látsz ebből a plakátból?
– Milyen plakátból?
Az én világomban az a plakát akkor nem létezett. Ezáltal az jutott eszembe, hogy minden, amit nem látunk, ugyanúgy hozzátesz az életünkhöz.
Érdekel bárkit is, hogy mi lehet a hegy mögött, a kéz mögött, a víz alatt, a hátunk mögött?
Egyszerre látni mindent, ami előttem van, az már csak egy emlék. Így a tér, amit látok, csak a fejemben egy-egy időeltolódással, mozaikként összerakott kép. Képekben emlékezik mindenki? Egészként emlékezem?
A második műtét után fekszem anyumék franciaágyán és nézem a tévét. Megy a film, benne egy jelenet, ahol két szereplő sétál és beszélget, snitt, és csak egy emberarcot látok közelről, figyel, de azt hallom, hogy mond valamit, mesél. Mi az isten ez a film, pont azt mutatják, aki nem beszél? Miért beszél, ha nincs a képen? Fáradtan az ajtófélfára néztem, az jobbra volt a tévétől, és akkor a bal perifériában észleltem, hogy a filmben két ember beszélget, majd visszanéztem a filmre, és megint csak egy embert láttam. Mi a fasz? Nem tudtam, mi történik velem. Megijedtem, tanulmányoztam, mostanra elfogadtam.
AZ ÖSZTÖNDÍJASOK MUNKÁI
Az elmúlt évtizedekben a világ lakosságának egyre nagyobb része él városokban, miközben a vidék elnéptelenedik. Az ENSZ előrejelzése szerint 2030-ra az emberiség kétharmada városokban fog lakni, a Föld területének mindössze 3%-án. A vidéken maradó népességre hárul tehát a földterület 97%-ának gondozása. Közép-Kelet Európában 1989 után a vidéki élet gyakorlatilag összeomlott a termelőszövetkezetek megszűnésével, a nyugati mezőgazdasági termékek beáramlásával, végül az Európai Unióba való integrációval. Magyarországon a vidék különösen perifériára szorult: egyetlen város, Budapest, a nemzeti össztermék 39%-át állítja elő. A jelenség határait követve, a legkisebb magyar települések dokumentálásával Halász Dániel egy spektrumot vázol fel, megmutatva a kettősséget a nagyváros és a célt vesztett, eltűnő települések között. Több, mint tizennégyezer kilométert tett meg két év alatt, több, mint hetven falut keresett fel, figyelmét a fókuszon kívülre, a magyar perifériára fordítva, mikroszkópként használva a kamerát, dokumentálva embereket, épített környezetet, tárgyakat és tájakat egyaránt. Hogyan jelenik meg a vidéki lelkiállapot fényképeken keresztül?
A sokak által egyszerűen kínai piacnak nevezett helyszín diverzitása a magyarországi viszonylatokhoz képest kiemelkedő, egy kulturális kavalkád, amelyet köztudottan egy bűnügyileg veszélyes kereskedői közeg vesz körül az egykori Ganzgyártelepen. Létrejött egy város a városon belül, amely teljesen szegregáltan működik. Úgy harminc évvel ezelőtt, a fellazult vízumkényszernek köszönhetően, a magyarországi kínai közösség szinte nulláról huszonhétezerre növekedett alig pár év alatt. Munkám helyszíne a budapesti kínai piac (Kőbányai út), ami egyúttal a hazai kínai közösség centruma is. A helyieknek mindig is kétségei voltak a piac megítélését illetően, ugyanis a médiában és a szóbeszédben gyakran azonosítják illegális importokkal és razziákkal, ugyanakkor jó lehetőség az olcsóbb termékek vásárlására. A magyar Nemzeti Adó-és Vámhivatal folyamatosan megfigyelés alatt tartja a piacot, bár hiába, hiszen gyakorlatilag lehetetlen bárkit bűncselekmény közben tetten érni. Habár napjainkban már nem csak kínaiak dolgoznak a piacon, hanem vietnámi, mongol, román, afgán, török és ukrán dolgozók is, a kínai piac elnevezés megmaradt. A Ganz-gyár hagyatékának köszönhetően egyszerre van jelen az indusztriális külső, a kínai atmoszféra és piac, amely ezt patchworkszerűen behálózta, és a keleteurópai miliő, amely mindezt körülveszi.
