A CAPA-NAGYDÍJ 2019 ÖSZTÖNDÍJAINAK NYERTESEI

A Capa-nagydíj 2019 első zsűrije Hermann Ildi „Az utolsó túlélők – itthon maradt magyar zsidók hiányzó történetei”, Hajdú D. András „Szofi élete”, valamint Bánhegyesy Antal „Ortodoxia” című pályaművéért ítélte oda a negyedszer kiosztásra kerülő, fejenként 500+200 ezer forintos támogatással járó Capa-nagydíj ösztöndíjakat 2018. október 17-én, a Capa Központban.

A Capa Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014 októberében alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melyről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben dönt. A három ösztöndíjas egy év múlva, 2020 októberében számol majd be a jövő évi zsűrinek projektje előrehaladtáról és így közülük kerül majd ki a nagydíjas alkotó, aki további 3 millió forintot vehet majd át.

​CAPA-NAGYDÍJ 2019 ÖSZTÖNDÍJASOK

AZ UTOLSÓ TÚLÉLŐK - ITTHON MARADT MAGYAR ZSIDÓK HIÁNYZÓ TÖRTÉNETEI

Hermann Ildi

Az utolsó túlélők - itthon maradt magyar zsidók hiányzó történetei Négy éve kezdtem foglalkozni egy sorozattal, mely kapcsán New Yorkban élő magyar zsidókat szólaltattam meg és fotóztam. Az anyagból 2017-ben kiállítás nyílt a budapesti 2B Galériában, majd egy évvel később a New York-i Balassi Intézetben. Tíz különböző sorsot mutattam be fotókkal és a hozzájuk tartozó, a beszélgetéseinkből szerkesztett szövegekkel. Sorsokat, amelyeket meghatározott a Holokauszt. Érdekelt a történetük, hogy mikor, miért s hogyan hagyták el hazájukat, van-e kapcsolatuk Magyarországgal, mit vittek magukkal, mit jelent számukra a magyar zsidó gyökerük. A sorozat kiindulópontja a hiány. Egyrészt ezeknek az embereknek teljesen más élet adatik, ha nincs háború, ha nincs a vészkorszak, ha nem kell elhagyniuk a hazájukat; hiányoznak a mai Magyarországról, a magyarországi zsidó közösségekből. A hiány másik oldala személyes, a nagymamámról szól. Ő holokauszt-túlélő volt, azon kevesek közül való, akik hajlandóak voltak beszélni a borzalmakról. Én pedig az utolsó generáció tagjaként, melynek tagjai még személyesen hallgathatták/hallgathatják ezeket a történeteket, éreztem, fontos lenne kérdezni, meséltetni őt. Azt hittem, bármeddig van időm. Nem volt. Meghalt, mielőtt sort keríthettünk volna ezekre a beszélgetésekre. Máig nem tudtam megbékélni azzal, hogy elszalasztottam ezt a lehetőséget. Furcsa dolog ez: ha nem lett volna bennem űr, talán meg sem születik a kiállítás, miközben tudtam, hogy ezt az űrt lehetetlen betölteni. Viszont arra is rájöttem, hogy a hiány betöltésére való törekvés nem egy véges folyamat. Nem is lehet az, hiszen a lényeg maga az út és az új és újabb történetek meghallgatására való igény. Megható és megtisztelő volt a figyelem, mely a kiállítást övezte a sajtó és rengeteg magánember részéről. Egyrészt megerősített abban, amit csináltam, hogy egyáltalán nem hiábavaló, sőt másoknak is fontos lehet mindez. Másrészt, elhatározásra jutottam: folytatni szeretném az anyagot itthon is. Ahogy elkezdtem foglalkozni a fotósorozattal, ahogy hallgattam mások nagyszüleinek történeteit, rádöbbentem: elemi szükséglet e hiány betöltése. Számomra és talán a társadalom számára is. Hiszen néhány év, és nem lesz kitől kérdezni, a sok személyes megváltoztathatatlanul történelemmé lényegül át, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy nem felejtjük el. Ezért szeretném megkeresni itthon az utolsó túlélőket, akik még emlékeznek, és akik szívesen mesélnének nekem. Nem kizárólag haláltáborokat megjárt embereket keresek, hanem túlélőket, olyanokat, akiknek vannak emlékeik a vészkorszakról, még ha másodkézből is, (például ha kisgyerekek voltak a háború alatt) és szívesen megosztják velem. Hasonló fotósorozatot képzelek, mint a Hiányzó történetek; szövegekkel átszőtt portrékat. Csak a beszélgetések vezérfonala lenne kicsit más, lévén, hogy ezek az emberek itt élnek, nem mentek el. Amellett, ahogy eddig is, hagyom, hogy mindenki azt emelje ki a történetéből, ami neki a legfontosabb, most is vannak kérdéseim: érdekel, ők miért maradtak egy olyan országban, ahonnan deportálták őket vagy a családtagjaikat, miért nem mentek el, volt-e rá egyáltalán lehetőségük, saját döntésükből maradtak-e. Nyilván vannak olyan ismerőseik, akiken keresztül beleláthattak a kivándorlók életébe. Vajon megbánták, hogy maradtak és vajon miben lett volna más az életük, ha ők is elhagyják az országot? Fontosnak tartják továbbadni a történetüket? Látnak különbséget abban, hogy a különböző generációk, hogyan gondolkodnak a holokausztról? Hibáztatnak-e valakit, és lehet-e megbocsájtani? Ilyen kérdések foglalkoztatnak, és persze az is, hogy lesz-e hasonlóság az elmondottakban, ahogy az amerikai magyarok esetében tapasztaltam: a különböző történetek ellenére szembeötlő volt a pozitív életszemléletük, az aktivitásuk, és a legfájdalmasabb tragédiák elmesélése közben sem éreztem, hogy panaszkodnának. Nyilván nem reprezentatív a felmérésem, mint ahogy a magyarországi sem lesz az, ezzel együtt kíváncsi vagyok, megfigyelhetőek-e hasonló azonosságok. Ezért tovább kérdezek és fényképezek. Amíg van kit.

Szinopszis

TANULMÁNYOK 2010- 2012 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, MA fotográfia 2002, 2004 Poprádi Nyári Fotósiskola, Szlovákia 2000- 2002 Kontakt Fotóművészeti Kurzusok, Budapest 1998- 2002 ELTE Tanárképző Főiskolai Kar, magyar-művelődésszervezés ÖSZTÖNDÍJAK, DÍJAK 2014 NKA alkotói ösztöndíj 2012 Lucien Hervé és Rodolf Hervé díj – a zsűri különdíja 2011 Dunaújvárosi Fotóbiennálé fődíja 2011 Budapest Galéria ösztöndíja Helsinkibe, Finnország 2011 NKA alkotói ösztöndíj 2010 Campus PHE Edición de Libros, Madrid, Spanyolország 2010 Descubrimientos (Felfedezettek) PHE10 portfolio review, Madrid 2006-2008 Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj SZAKMAI TAPASZTALAT 2006- szabadúszó fotográfus 2017 Nemes Jeles László: Napszállta, (játékfilm) – standfotós 2016, 2018 vendégelőadó, International Center of Photography, New York City 2014 Nemes Jeles László: Saul fia, (játékfilm) – standfotós 2005 Miniszterelnöki Hivatal: fotózás, archiválás, Budapest 2004 Bogdán Árpád: Boldog új élet! (játékfilm) – standfotós 2004 61. Velencei Filmfesztivál – magyar delegáció – fotós 2004 Schilling Árpád: Határontúl (kisjátékfilm) – standfotós 2003 Peter Greenaway: The Tulse Luper’s suitcases (játékfilm) – standfotós 2002-2004 168 Óra - fotóriporter 2002-2004 Magyar Narancs - fotóriporter (időszakos) 2002 Alberto Negrin: Perlasca – Egy igaz ember története (játékfilm) – standfotós EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK 2018 Hiányzó történetek, Balassi Intézet, New York 2017 Hiányzó történetek, 2B Galéria, Budapest 2017 HátraArc, portrék a Sul fia forgatásáról, Balassi Intézet, Stuttgart 2015 HátraArc, portrék a Sul fia forgatásáról, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy 2015 HátraArc, portrék a Saul fia forgatásáról, Mai Manó Ház, Budapest 2012 Nyaralók, École Spéciale d'Architecture ESA, (Cyrille Weinerrel), Párizs 2012 Lányaink, Bálint Ház, Budapest (a Fotóhónap hivatalos programjának része) 2012 Lányaink, Raiffeisen Galéria, Budapest 2012 NHL, Mai Manó Ház, (Horváth M. Judittal), Budapest 2011 Nyaralók, Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, Pozsony 2007 Nyaralók, Galerija KiBela, Maribor, Szlovénia 2007 Nyaralók, Dorottya Galéria, Budapest 2006 Közeg, a Comeround c. fotókiállítás sorozat része, Retorta Galéria, Budapest 2003 Határontúl c. rövidfilm (r.: Schilling Árpád) standfotói, Odeon-Lloyd mozi, Budapest 2002 Skutocna sou, Cirko-Gejzír mozi, Budapest 2002 Perlasca - Egy igaz ember története c. film (r.: Alberto Negrin) standfotói, Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest 2002 Valóságról álmodom, Puskin Galéria, Budapest CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK 2016 Budapest 1 napja, Mai Manó Ház, Budapest 2016 Pécsi 25. Capa Központ, Budapest 2014 Családi tűzfészek, Párizsi Magyar Intézet, Párizs 2013 Folyamatos Jelen V. VI. VII., Valóságkódok / Megfigyelések / Viszonylatok, Mai Manó Ház, Budapest 2012 Életportrék, Art Market, Budapest 2012 FRISS-kiállítás, Kogart Ház, Budapest 2012 Duna – nyitott könyv, Mai Manó Ház, Budapest 2011 Egy jó csere: pénzt fotóra, Mai Manó Ház, Budapest 2011 Budapesti fotó szakos hallgatók kiállítása, Magyar Intézet, Tallin, Észtország 2011 Csoportterápia, Varsói Magyar Kulturális Intézet, Lengyelország 2011 Duna – nyitott könyv, A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Stuttgart, Németország 2011 Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2011 Duna – nyitott könyv, Berlaymont, Piazza & President's Gallery, Brüsszel, Belgium 2010 Campus PHE Edición de Libros, Complejo El Aguila, Madrid, Spanyolország 2010 Viszonyok – Ki? Kit? Mivel?, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár 2010 Interhuman relations (kurátor: Csizek Gabriella), Lodz Fotofestiwal, Lengyelország 2009 Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2008 Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasok kiállítása, Mai Manó Ház, Budapest 2007 Nézőpont kérdése!, Metró Galéria, Budapest 2007 Open Programme, Lodz Fotofestiwal, Lengyelország 2007 Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2007 M@narchia Fesztivál, Moszkva, Oroszország 2006 Photomatrix, Collegium Hungaricum, Bécs, Ausztria 2005 Zöld szél, Válogatás pályakezdő művészek fotó-és videómunkáiból, Budapesti Őszi Fesztivál 2005 Necc – A világ tyúkszemmel, Kogart Ház, Budapest 2005 Képek, cigányok, cigányképek, Millenáris Park, Budapest 2004 Nem térkép, e-táj, Millenáris Park, Budapest 2004 Poprádi Nyári Fotósiskola beszámoló kiállítása, Liptovsky Mikulas, Szlovákia KÖNYV, KIADVÁNY 2012 Not far away from home, White Press, Köln, 2012 2012 Fotóhónap 2012, Magyar Fotóművészek Szövetsége, 2012 2011 A Picture for Home, (katalógus), Schaden.com, Köln, 2011 2011 Folyamatos Jelen VI., Magyar Fotográfusok Háza, 2011 2011 Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2011, (katalógus) Fotográfus.hu, 2011 2011 Duna-legendárium – Kortárs magyar irodalmi antológia, Litera.hu Kft., 2011 2011 2011. Kortárs magyar fotográfiák 1991-2011 – Válogatás a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok műveiből, (szerk.: Csizek Gabriella), Magyar Fotográfusok Háza, 2010 2010 Descubrimientos 2010 PHotoEspana, La Fábrica Editorial, Madrid, 2010 2010 Fotofestiwal 2010, (katalógus), Lodz, 2010 2009 Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2011, (katalógus) Fotográfus.hu, 2009 2008 Pécsi József Fotóművésszeti Ösztöndíj 2008, Magyar Fotográfusok Háza, 2008 2007 Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2011, (katalógus) Fotográfus.hu, 2007 2006 MOXVA TÉR ősz, Prakter-Para Kft., 2006 2003 Látvány körút - Budapest az ezredfordulón (Bence Ottó szövegeivel), Palatinus, 2003 BIBLIOGRÁFIA (publikációs lista) 2017 https://index.hu/kultur/2017/07/03/hermann_ildi_hianyzo_tortenetek_2b_galeria/ 2017 http://nepszava.hu/cikk/1135303-a-hianyzo-tortenetek-orszaga-vagyunk 2017 http://168ora.hu/kultura/akik-hianyoznak-innen-hermann-ildi-fotokiallitasa-5363 2017 https://www.nlcafe.hu/magyarorszagkul/20170714/hianyzo-tortenetek-holokauszt-hermann-ildi-kiallitas-zsido-zsidosag-kiallitas/ 2017 http://zsido.com/hianyzo-tortenetek/ 2017 http://tiszatajonline.hu/?p=107089 2017 https://artportal.hu/magazin/megtisztelo-hogy-elmondtak-nekem-interju-hermann-ildivel/ 2017 https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/az-elbeszelo-es-elbeszeles 2017 http://www.kultura.hu/hianyzo-tortenetek 2016 https://www.youtube.com/watch?v=DjF7V6EuOB0 2016 http://marosvasarhelyiradio.ro/hirek/emisiuni/saul-fia-fotok-a-szekely-nemzeti-muzeumban 2016 http://www.3szek.ro/load/cikk/89010/portrek_altal_idezett_halaltabor 2015 http://24.hu/kultura/2015/12/15/nem-mosolygott-senki-igy-keszultek-a-saul-fia-portrei/ 2015 http://index.hu/nagykep/2015/12/07/hermann_ildi_-_hatraarc/ 2015 http://mno.hu/kepzomueveszet/halalraiteltek-tukorkepei-vagyunk-1315573 2015 http://nol.hu/kultura/karakterben-tartva-1576549 2013 Mészáros Flóra: Az elveszett paradicsom, Új Művészet, 2013. Tél, 01-02. szám (3 fotóval) 2013 http://www.d1tv.hu/kulcsszavak/hermann_ildi 2012 http://fidelio.hu/kiallitas/interju/hermann_ildi_ott_allt_a_lanyom_egy_oriasi_sotetszurke_ papirboleny_elott 2012 Mélyi József: Becsillanó fény, Artmagazin 54, 2012/6 (6 fotóval) 2012 http://fotopost.hu/parbeszed/hermann-ildi-lanyaink-jatek-valosaggal 2012 Aranymetszés, M1, 2012.12.08. 2012 http://index.hu/nagykep/2012/09/30/telkeket_fotozott_dijat_kapott_parizsban/ 2012 http://magyarnarancs.hu/snoblesse/lanyaink-hermann-ildi-fotoi-80911 2012 http://nol.hu/lap/tv/20120413-a_het_kepe 2010 http://www.fotopost.hu/parbeszed/nyaralok-madridban 2007 Csatlós Judit: A nosztalgia nyomában (Hermann Ildi: Nyaralók, Dorottya Galéria) Fotóművészet, 2007. 4. szám (10 fotóval) 2007 Pfisztner Gábor: Totális kikapcsolódás (Hermann Ildi Nyaralók című kiállítása) Új művészet, 2007. november (fotóval) 2007 Kardos Rozi: Van mindenünk, ez mindenünk (Hermann Ildi – Nyaralók) Balkon, 2007. 9. szám (fotóval) 2007 Jolsvai András: Hurrá, nyaralnak! 168 Óra, 2007. augusztus 30.

Önéletrajz

Hiányzó történetek című fotó- és interjúsorozatomban New Yorkban élő magyar zsidókat szólaltattam meg és fényképeztem. Tíz különböző sorsot mutattam be fotókkal és szövegekkel. Érdekelt a történetük, hogy mikor, miért s hogyan hagyták el hazájukat, van-e kapcsolatuk Magyarországgal, mit vittek magukkal, mit jelent számukra a magyar zsidó gyökerük. A sorozat kiindulópontja a hiány. Egyrészt ezeknek az embereknek teljesen más élet adatik, ha nincs háború, ha nincs a vészkorszak, ha nem kell elhagyniuk a hazájukat; hiányoznak a mai Magyarországról. A hiány másik oldala személyes, a nagymamámról szól. Ő holokauszt-túlélő volt, azon kevesek közül való, akik hajlandóak voltak beszélni a borzalmakról. Én pedig az utolsó generáció tagjaként, melynek tagjai még személyesen hallgathatták/hallgathatják ezeket a történeteket, éreztem, fontos lenne kérdezni, meséltetni őt. Azt hittem, bármeddig van időm. Nem volt. Meghalt, mielőtt sort keríthettünk volna ezekre a beszélgetésekre.

SZOFI ÉLETE

Hajdú D. András

Mottó: “Ha egy család életében Isten munkálkodik, akkor bármit elérhet, akár a gödör aljáról is.” Bordács József, Szofi édesapja Vikivel és Jokával 2016 nyarán ismerkedtem meg. Ismeretlenként kopogtam be az ajtajukon, és pár óra beszélgetés után furcsa déjà vu érzésem támadt: ismerem az életüket, a problémáikat, és ismerem őket is, gondoltam. Ők is annak a nagy halmaznak a részei, amit a szociológusok “mélyszegénységben élők” címkével látnak el, a köznép meg jó esetben csak “csóró cigányoknak” nevez. Közel egy évtizede járom a magyar vidéket, jól ismerem a mélyszegénységben élő családok küzdelmeit. Ezeket az élethelyzeteket azért nehéz hitelesen megmutatni, mert a sztereotípiákon túl nagyon sokrétűek lehetnek. Más a dinamikája egy nyárnak, amikor van napszám, és homlokegyenest más nekifutni a télnek újszülöttel, közmunkásként. Fotósként ott kell lenni a családdal a sátoros ünnepeken, meg a hétköznapjaikban, hó elején a családi pótlék osztásánál és hó végén is, amikor a forintokat rakosgatják, hogy összejöjjön egy vekni kenyérre való. Rendszeresen jelennek meg riportok nélkülöző családokról, de ezek főképp pillanatképek, kiragadott momentumok ahelyett, hogy egyszerre láttatnának egy szélesebb perspektívában és belső nézőpontból is egy folyamatot. Pedig ahogy egy regényben ki vannak bontva a karakterek, hogy a későbbiekben megérthessük a szereplők motivációit, választásait, sorsát, úgy egy fotóesszé esetében is fontos lenne hasonlóképpen bemutatni a családtagokat és az útjukat. Amikor 2016-ban először találkoztunk, akkor Viki 26 évesen a hetedik gyermekét várta. Megbeszéltük, hogy végigkövetem, ahogy a születendő kislány, Bordács Loretta Szófia felnő -- mintha egy vizuális családregényt készítenék. Azt gondoltam, a Bordács-család története jól tükrözi azt az állapotot, amibe sok tízezer család került Magyarországon a rendszerváltást követően a szocialista nagyipar lebontásával: a totális kiszolgáltatottságot. Adott volt egy sokgyerekes, egykeresős roma család egy kicsi hevesi szegény faluban. Az áramot már évekkel a találkozásunk előtt kikapcsolták a házukból, mert lopták, és folyóvizük sem volt, mert megcsúsztak a díjfizetéssel. A családfő ugyan folyamatosan dolgozott, de a napi hatezer forintos munkabéréből éppen csak a napi alapvető szükségleteik fedezésére futotta. Az elmúlt két év az ismerkedésé volt; ezalatt az életükből néhány kiragadott pillanatot fotókkal is dokumentáltam. 2018. augusztus 9-én Szofi kétéves lett, és a második születésnapján nekikezdtem a Hétköznapok című fejezetnek, amiben a család mindennapjait mutatom be részletesen egy éven keresztül. A sorozat fókuszában Szofi áll, de minden olyan családtag és szempont is része lesz, amely a kislány életére hatással van. Az előttük álló évre készülve tele vannak tervekkel és várakozásokkal. Viki újra várandós, októberben szüli majd meg nyolcadik gyermekét. Józsi jogosítványra gyűjt, állattenyésztésben gondolkozik, és saját brigádot akar toborozni, hogy a jelenlegi keresetét meg tudja duplázni. Enélkül lehetetlen számukra a “kitörés”. De vajon sikerül-e nekik az, ami jó, ha százból egy hasonló helyzetű családnak sikerül? Igaz lesz-e Józsi mondása, és megsegíti-e őket az Isten abban, hogy kikerüljenek a gödör aljáról? Munkám következő állomása egy szociológiai mélyinterjú a családdal, emellett pedig lejegyeztem a Bordás-család elképzeléseit a következő egy évre. Elgondolásom szerint ez alapján ki fognak rajzolódni a tendenciák, láthatóvá válnak a buktatók és kiderül az is, mennyire tudják ők maguk irányítani a sorsukat, és mennyire határozzák meg életük alakulását a körülményeik. Tudomásom szerint ilyen, vagy ehhez hasonló munka még nem készült idehaza, amely amellett, hogy részletes keresztmetszetet, helyzetelemzést ad, ugyanakkor évtizedes követést, időbeli perspektívát is kínál. Úgy gondolom, hogy a legjobb fotóriporteri hagyományokat mintául véve fontos egy ilyen esszéisztikus anyag létrejötte. A cigányság ijesztő leszakadása a korunkat alapvetően meghatározó jelenség; a sorozatomban egyrészt megjelennek azok az alapmotívumok (a közmunka, az adósságspirál, vagy a sérült gyermek otthoni nevelése), amelyek ennek a leszakadásnak a jól ismert sajátosságai, és amelyek jellemzőek a Bordács-családra is, de a dokumentarista megközelítésen túl így meg tudom mutatni a reményeiket, a kilábalásba vetett hitüket, erőfeszítéseiket és lehetőségeiket is. Installálás Az installálást 1 + 4 + 1-es felosztásban képzelem el. Az első blokk az előzményekre, a történet első két évére, az “ismerkedésre” fókuszál. Mivel a család életének a ritmusát az évszakok jelentette kihívások tematizálják a leginkább, ezért a második blokk négyes felosztása a család életét mutatja meg az elkövetkező négy évszak során. Az anyag utolsó blokkja pedig egy nagyméretű monitoron vetített kb. 15 perces film, amelyben rövid interjúk és a szereplők önreflexiói kapnak helyet. A Capa Központ falain a történet legikonikusabb képei kapnak helyet ebben az 1 + 4 + 1-es térbeli tagolásban. Az újonnan megalkotandó 4-es blokk esetében minden évszakhoz tartozik egy közepes méretű fotóalbum is. Ebbe az albumba, vagy fotónaplóba azok az életképek kerülnek rövid szöveges magyarázatokkal, amelyek értelmezik, kiegészítik a falra kirakott, kiemelt képeket, így teremtve meg egy bensőségesebb kontextust. Ezeknek a fotónaplóknak az elkészítése két szempontból is indokolt. Mint a legtöbb hátrányos helyzetű család, Bordácsék sem dokumentálják a saját történetüket (csak mobillal, de ezek a képek a telefonok elvesztésével örökre elvesznek), így nincs fellelhető családtörténetük, amely példaként vagy tanulságként, vagy akár csak emlékként szolgálhatna a gyerekeik számára. Ugyanakkor a munkám leíró jellegéből fakadóan szükségesnek látom a hétköznapjaik, döntéseik, motivációik megértéséhez a jegyzetekkel és leírásokkal kiegészített fotónaplók elkészítését.

Szinopszis

Hajdú D. András 1981-ben született Budapesten, két lányával és feleségével egy Budapest melletti faluban él. Angol irodalomból szerzett diplomát, a szakdolgozatát az amerikai háborús fotográfiáról írta. Jelenleg szabadúszó fotósként dolgozik, a Budapesti Metropolitan Egyetem fotóriporteri tagozatán óraadó tanár, és a Nikon magyarországi nagykövete. Munkáival eddig huszonhárom díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton, közöttük háromszor kapta meg a nagydíjat. 2015-ben elnyerte a rangos Pictures of the Year International “feature picture story” első díját. Három alkalommal nyerte el a Pécsi József Ösztöndíjat, 2012-ben a Robert Bosch Alapítvány ösztöndíját, továbbá kétszer a Hégető Honorka multimédia nagydíját. 2013-ban elsőként lett Hemző Károly-díjas. 2018-ban Minőségi Újságírásért díjban részesült egy komplex multimédiás cikksorozatért. Az elmúlt 15 évben a világ számos pontján dolgozott, a pekingi olimpiától kezdve a New York-i jazzklubokon át a kongói esőerdőig. A hazai sajtón kívül olyan megrendelőknek fotózott, mint a National Geographic, The Telegraph, a Politico, a Forbes, a Bloomberg, az ENSZ vagy a Tages Anzeiger. “Főképp a dokumentarista fotográfia érdekel, elsősorban a magyar és kelet-európai valóság megörökítése. Sorozataim fókuszában törékeny élethelyzetek állnak. Munkáimban minél intimebb, bensőségesebb viszony kialakítására törekszem az alanyaimmal, hogy mély és emberközpontú sorozatok születhessenek. Gyakran használok multimédiás eszközöket is a komplexebb, érthetőbb megközelítés érdekében. Számos sorozatom éveken át ívelő, ami lehetőséget ad arra, hogy egyes folyamatok, tendenciák érzékletesebben kibontakozhassanak a befogadók számára.” VÁLOGATOTT DÍJAK, ÖSZTÖNDÍJAK:  2018 Minőségi Újságírásért-díj  
2017 Ezüstgerely különdíj (sportfotó) 
2017 Magyar Sajtófotó Pályázat 1. díj (sport, sorozat)
 2017 Magyar Sajtófotó Pályázat különdíj (sport, sorozat)
 2017 Magyar Sajtófotó Pályázat 2. díj (társadalomábrázolás, sorozat) 
2015 Magyar Sajtófotó Pályázat 1. díj (természet és tudomány, sorozat)
 2015 Pictures of the Year 1. díj (Feature picture Story) 2013 Hégető Honorka nagydíj 2014 Magyar Sajtófotó Pályázat Munkácsi Márton díj 
2014 Magyar Sajtófotó Pályázat 1. díj (társadalomábrázolás, sorozat)
 2014 Hemző Károly díj
2014 Hégető Honorka megosztott nagydíj
 2013 Magyar Sajtófotó Pályázat André Kertész nagydíj
 2013 Magyar Sajtófotó Pályázat 2. díj (társadalomábrázolás, sorozat) 
 2013 Magyar Sajtófotó Pályázat 2. díj (portré, egyedi)
 2013 Magyar Sajtófotó Pályázat 3. díj (humor/zsáner, sorozat)
 2013 Magyar Sajtófotó Pályázat 3. díj (társadalomábrázolás, egyedi)  
2013 Robert Bosch Stiftung ösztöndíj 
 2013 Hégető Honorka megosztott nagydíj 
2013 Pécsi József ösztöndíj  
2011 Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ nagydíj 
 2011 Magyar Sajtófotó Pályázat André Kertész nagydíj 
2011 Magyar Sajtófotó Pályázat Munkácsi Márton díj 
 2011 Magyar Sajtófotó Pályázat 1. díj (hír-esemény, egyedi)  
2011 Magyar Sajtófotó Pályázat 2. díj (művészet, sorozat) 
 2011 Magyar Sajtófotó Pályázat 3. díj (művészet, egyedi) 
 2010 Magyar Sajtófotó Pályázat 2. díj (művészet, sorozat)  
2010 Pécsi József ösztöndíj 
 2009 Pécsi József ösztöndíj  2008 Magyar Sajtófotó Pályázat 3. díj (társadalomábrázolás, sorozat) 
 2007 Magyar Sajtófotó Pályázat 2. díj (portré, egyedi) 
 2005 Magyar Sajtófotó Pályázat 2. díj (művészet, sorozat) 
 2005 Magyar Sajtófotó Pályázat 3. díj (humor/zsáner, egyedi) 
 2004 Magyar Sajtófotó Pályázat 3. díj (művészet egyedi)

Önéletrajz

Egy vizuális családtörténetet készítek, amelynek középpontjában egy két éves roma kislány áll, Szofi. A sorozat különlegessége a történet hétköznapiságában rejlik, mivel arra a helyzetre reflektál, amibe sok tízezer család került a rendszerváltást követően: a totális kiszolgáltatottságba. Munkámban arra teszek kísérletet, hogy az időközben kialakult baráti viszony alapján belső perspektívából mutassam meg a család hétköznapjait, azt a dinamikát, ami szinte lehetetlenné teszi a kitörést a mélyszegénységben élők “kasztjából”. A cigányság ijesztő leszakadása a korunkat alapvetően meghatározó jelenség; sorozatomban egyrészt megjelennek azok az alapmotívumok, amelyek ennek a leszakadásnak a jól ismert sajátosságai, és amelyek jellemzőek a Bordács-családra is: a közmunka, az adósságspirál, vagy a sérült gyermek otthoni nevelése. Reményeim szerint láthatóvá válnak a hosszú távú tendenciák, a buktatók, amivel szembesülnek, és kiderül az is, mennyire tudják ők maguk irányítani a sorsukat.

ORTODOXIA

Bánhegyesy Antal

Romániában, Kolozsváron születtem, és gyermekkorom óta figyelem az ortodox templomok terjeszkedését Románia számos területén. 2017 elején kezdtem a jelenséggel fotósként foglalkozni, amiben a kiindulópontot elsősorban a nyárádtői eset jelentette számomra. Nyárádtő egy erdélyi falu, ahol a több mint száz éves görögkatolikus templom a kommunizmus idején az ortodox egyház tulajdonába került, később pedig köré építettek egy ortodox templomot. Fontos kérdésként merült fel bennem az ortodoxia jelenléte és térhódítása egy tágabb kontextusban, Románia teljes területén. Számos példa alátámasztja a felvetésemet, miszerint Romániában robbanásszerűen megnövekedett az ortodox templomok terjeszkedése. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a román kommunizmus homogenizációs, azaz egységesítő mechanizmusairól írtam az alapszakos szakdolgozatomat. A történelmi háttér, ami megalapozta kutatásomat, a 19-20. század alatt végbement változásokat érinti, amikor is Románia területe megsokszorozódott, olyan külön provinciák egyesültek egymással, ahol különböző kultúrával és nemzeti identitással rendelkezett a lakosság. A kommunizmusban indult ennek a sokféle identitású románságnak, valamint etnikumoknak a homogenizálása, amit egyfajta nemzetépítési olvasztótégelyként képzelhetünk el. A későbbiekben ennek a folyamatnak az egyház is részévé vált. A rendszerváltást követően Romániában több mint 7000 ortodox templom épült, ma több mint ezer építkezés alatt áll. Ez azt jelenti, hogy huszonhét év alatt minden második nap átadtak egy ortodox templomot. A közpénzből való támogatások mértékét nézve nagyon jól érzékelhető a politikai mozgatórugó. Az országban elismert 18 felekezet közül a templomépítésekre szánt összegek 87%-át az ortodox egyház kapja. Ez a vallási homogenizáció egy újabb fázisát jelenti a a már 19. század óta jelen lévő nemzetépítési és nemzetegységesítő hagyománynak, amiben most a nemzeti identitás és a felekezeti hovatartozás szoros kapcsolatban állnak egymással. Románia számos területét körbejártam, sorozatom jelenlegi anyaga négy utazás során készült. Míg eddig az ortodox egyház terjeszkedését és a nemzeti identitásnak az ortodoxiával való összeolvadását területi szempontból vizsgáltam, fontosnak tartom az emberek megjelenését a sorozat következő részében. Az első rész ugyanis felfedezés és keresés volt a számomra. Ami jelen sorozatomból kiviláglik, az a kérdezés és a távolságtartó szemlélés. A téma kibontásában pedig elengedhetetlennek tartom a vélemények, perspektívák bemutatását, az érintettek felek bevonását. Ehhez a lakosokkal, a felekezet képviselőivel, a polgármesteri hivatal alkalmazottaival venném fel a kapcsolatot, és kutatásom középpontjába a viszonyuk kerülne az itt bemutatott felvetéshez. Célom, hogy a sorozatot tovább mélyítsem, és hasonló szimbolikájú képekben bemutassam annak a környezetnek a relfexióit, ami nap mint nap átéli, megtapasztalja ezt a jelenséget. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy bár a sorozat Romániára fókuszál, a szimbólumok által egyetemes kérdések és viszonyok tárulnak fel. Az elkövetkező egy évben legalább 6 Románia körüli úton szeretnék részt venni, hogy folytathassam sorozatomat. Idén novemberben lesz Bukarestben a "Nemzeti katedális" (ortodox) felszentelése, amely Kelet-Európa legmagasabb temploma lesz.

Szinopszis

BÁNHEGYESY ANTAL TANULMÁNYOK 2017-2019 Moholy Nagy Művészeti Egyetem (fotógráfia mesterszak), Budapest 2016-2016 Ecole de l'image Les Gobelins (fotográfia szak), Paris 2014-2017 Moholy Nagy Művészeti Egyetem (fotógráfia alapszak), Budapest 2008-2012 Politehnikai Egyetem (informatika szak), Kolozsvár 2004-2008 Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár DIJAK, ÖSZTÖNDIJAK 2018 // Finalista / New East Photo Prize / Calvert Journal / London. 2016 // erasmus ösztöndíj / Ecole de l'image Les Gobelins / Párizs. 2016 // A 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter különdíj, harmadik helyezés / Sajtó-fotó pályázat / Budapest. 2015 // Sajtó-fotó pályázaton képeimet beválogatták az év legjobb munkái közé / Budapest. 2014 // első helyezés / Lurdy Ház fotópályázata / Budapest. 2013 // első helyezés / Transindex fotópályázata / Kolozsvár. 2013 // harmadik helyezés / CEWE nemzetközi fotópályázata / Berlin. 2013 // a See.Me nemzetközi fotópályázaton képeimet beválogatták az év legjobb munkái közé / New York. 2012 // első helyezés (fiatal fotógráfusok kategóriájában) / Black and White Photographer of the Year 2012 nemzetközi fotópályázata / London. 2009 // első díj, különdíj / A természet varázsát ontja bőven című fotópályázata / Kolozsvár 2008 // első helyezés, különdíj / Bátor fotó fotópályázat / Kolozsvár 2007 // első helyezés, különdíj / Bátor fotó fotópályázat / Kolozsvár 2007 // harmadik helyezés / HTMIK nemzetközi fotópályázata / Budapest 2007 // második helyzés / National Geografic fotópályázat / Budapest. KIÁLLITÁSOK LEENDŐ KIÁLLITÁSOK 2018 – csoportos kiállítás, Calvert 22 Gallery, London 2018 – csoportos kiállítás, Capa Center, Budapest 2018 – csoportos kiállítás, B32 Gallery, Budapest 2018 – csoportos kiállítás, Magyar Sajtó fotó pályázat nyertesei, Capa Center, Budapest 2018 – csoportos kiállítás, Artery Prague Gallery, Prága 2018 – csoportos kiállítás, Romer Floris Art And History Museum, Győr 2018 – csoportos kiállítás, Hybrid Art Gallery, Budapest 2018 – csoportos kiállítás, Student Gallery, Pilsen 2018 – csoportos kiállítás, Nick Art&Design Gallery, Pécs 2018 – csoportos kiállítás, AllArts Festival, Székesfehérvár 2018 – csoportos kiállítás, MaJel Rovás Center, Kassa 2018 – csoportos kiállítás, Hungarian Institution, Pozsony 2018 - csoportos kiállítás, Ballasi Institution, Ljubljana 2018 – csoportos kiállítás, Hungarian Institution, Varsó 2017 – csoportos kiállítás, Szatyor ArtSpace, Budapest 2017 – csoportos kiállítás, Art Moments Festival, Budapest 2017 – csoportos kiállítás, Hybrid Art galéria, Budapest. 2016 – csoportos kiállítás, Fotó Utca fesztivál, Budapest. 2016 – csoportos kiállítás, Sajtó-fotó pályázat nyertesei, Capa Center, Budapest. 2014 – egyéni kiállítás, F64 galéria, Bukarest. 2013 - egyéni kiállítás, Korunk Galéria, Kolozsvár. 2013 – csoportos kiállítás, See.Me nemzetközi fotópályázat legjobb munkái, New York. 2012 – csoportos kiállítása, Black and White Photographer of the Year 2012 nemzetközi fotópályázat nyertesei, London. 2009 – egyéni kiállítás, Klausen, Kolozsvár. 2008 – egyéni kiállítás, Insomnia, Kolozsvár. TAGSÁG Erdélyi Képírók Egyesülete NYELVISMERETEK Magyar: anyanyelv Angol: középfok Román: magasfok

Önéletrajz

Fotósorozatomat egy nyárádtői eset inspirálta. Az erdélyi faluban egy több száz éves múltú görög-katolikus templomra ráépítettek egy ortodox templomot, teljesen bekebelezve azt. Ennek köszönhetően alakulhatott ki a „templom a templomban” kevesek által ismert, abszurd helyzete. Sorozatom felhívja a figyelmet a központilag manipulált identitásformálásra, jelesül a romániai ortodox egyház szimbolikus és robbanásszerű térhódítására, ami tovább folytatja a kommunizmus idején elkezdett nemzeti homogenizálást. Az effajta vallási homogenizáció a Romániában több éves múltú nemzetépítési hagyományok újabb platformra való kiterjesztése magával vonja az Ortodox egyház szoros kapcsolatát a román nemzeti identitás kérdésével. A rendszerváltás óta Romániában több mint 7000 ortodox templom épült, ezen kívül több mint ezer épülőfélben van napjainkban is. Ez azt jelenti, hogy huszonhét év alatt minden második nap átadnak egy ortodox templomot Romániaban.
Scroll to Top