A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014-ben alapította meg az 5 millió forint összdíjazású Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat.
Móricz-Sabján Simon – Árnyéksáv
A változások sokszor döntő jelentőségűek és alapjaiban határozhatnak meg minket és életterünket. Az alföldet több mint 10 éve fényképezem, a korábbi fotóesszémet most viszont új címmel és szélesebbre nyitott témákon át folytatom, elsősorban ezen települések lakóinak és közösségeinek sorsfordulataira koncentrálva.
Mindig is lenyűgözött ennek a világnak a rám gyakorolt hatása, az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság, melynek jeleit testközelből látom. Szinte mindent veszély fenyeget a kiöregedés, az elvándorlás és a szűkös lehetőségek miatt, így a fiatalok helyben maradását, a hagyományok, a szokások megőrzését és a közösségek életben tartását is. Az iskolák bezárása már elég korán elmozdítja a fiatalokat illetve szüleiket, a kisüzletek, a kocsmák vagy a közösségi terek megszűnése pedig lassan megpecsételheti a települések sorsát is. Az itt élők nehezen tudják előrevetíteni, hogy milyen jövő előtt állnak, de a tanulmányok szerint a következő évtizedekben a magyarság akár egytizede eltűnhet és a magyarok négyötöde városokban él majd. A fiatalokat leszámítva kevés ember sorsa változik meg gyökeresen rövid időn belül, a térségek döntő többsége viszont már nem biztos, hogy ugyanazon pályán fog mozogni, mint eddig.
A vidéki emberekben és közösségekben rengeteg erő van. Ellenálló képességük az erős identitás- és hovatartozás-érzésből fakad, ami helyben tartja őket. A vidéki ember attól erős, hogy mindig tudta: mindegy hol a hatalom, a világ közepe ott van, ahol ő él. Az idősebb generációt semmilyen probléma nem tudja elűzni a szülőföldjéről, még úgy sem, hogy a gyermekek és unokák elköltözése miatt gyakran az elmagányosodás vár rájuk. A világ viszont gyorsan változik, még ha sokak változatlanul is élnek benne. 2022 meghatározó év és rendkívül nehéz körülményeket teremt. Most kerültek előtérbe a megváltozó időjárás és a világválság hatásai. A települések és lakóik komplikált és rendkívül árnyalt helyzetbe kerültek a perzselő aszályok, a rendszeres bozót- és erdőtüzek, a válság miatti súlyos áremelkedések és az infláció miatt. Az Alföldön élőknek a jövőben valószínűleg sok mindent újra kell értelmezni, miközben a kérdések egyelőre válaszok nélkül sokasodnak.
Gyermekkorom alföldi nyarai után bennem is él egy határozott vidéki kép, így a fő kérdés abszolút személyes is: a sorsszerű változások mivé alakítják az Alföld településeit és hogyan alakul az itt élők jövőképe?
A zsűri tagjai 2022-ben:
Laia Abril, művész
Maja Dyrehauge Gregersen, a Copenhagen Photo Festival ügyvezető igazgatója
Gellér Judit, zsűrielnök, kurátor
Felix Hoffman, a C/O Berlin kurátora
Mélyi József, művészettörténész, műkritikus, kurátor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet tanszék adjunktusa
Szombat Éva – Orgazmust kérek, nem rózsát
Huszonkilenc éves koromban megvettem életem első vibrátorát. Mindig is izgatta a fantáziámat, hogy milyen lehet egy ilyen tárgy, de túlságosan szégyenlős voltam hozzá. A stabil párkapcsolatomban ez a gátlás elmúlt. Játszottam egyedül, játszottunk együtt,
elkezdtem kinyílni. Ezt az első vibrátort lefotóztam, posztoltam, sőt, ki is állítottam. Rettegtem attól, hogy mit fognak gondolni mások, de nem dőlt össze a világ.
Egész életemben jobban érdekelt a szexualitás, mint amennyire bevallottam magamnak. Azt hittem, hogy a lányoknak ezzel nem illik nyíltan foglalkozni. Egészen addig gondoltam ezt így, amíg nem találkoztam olyanokkal, akik tabuk nélkül beszéltek szexről, maszturbálásról, orgazmusról, csiklóról, pornóról, fantáziákról. Felszabadító érzés volt közéjük tartozni.
2017-ben feladtam egy hirdetést. Olyan alanyokat kerestem, akik szívesen megmutatnák a szexjátékaikat. A legnagyobb meglepetésemre sokan jelentkeztek. Bennük is megvolt a vágy, hogy szégyenérzet nélkül beszéljenek a szexualitásról. Volt közöttük tanuló, szociális munkás, fodrász, fordító, művész, domina, vállalkozó, alkalmazott, munkanélküli, szabadúszó, feleség, barátnő, egyedülálló, elvált, kismama, anyuka és nagymama is. A képek mellett készítettem interjúkat is, amik egyre mélyebbre mentek, sok esetben komoly traumákat is a felszínre hoztak. Minden találkozó után valami új dolgot tanultam.
A munka közben kezembe került nagymamám második világháború alatt kapott emlékkönyve. Az életre felkészítő üzenetek tartalma sokszor egybevágott azzal, amiket az alanyaim meséltek a saját gátlásaikról. A több generációval ezelőtti, fiatal lányoknak szánt sorok azt írták elő, hogy ha valaki nőnek született, akkor legyen szerény, szófogadó, tűrje a fájdalmat, a szenvedést. Ezeket a gondolatokat tetten lehetett érni az alanyaimon és magamon is.
Az évek során rengeteget változott a viszonyom a szexualitáshoz, és vele együtt a projekt is. Egyre kevésbé volt fontos a tárgy, sokkal jobban érdekelt a tulajdonos és az ő története. Arra kerestem a megoldást, hogyan lehet eljutni odáig, hogy valaki levetkőzze a szexualitással kapcsolatos szégyent, legyőzze a társadalmi konvenciókat és megszabaduljon a káros, örökölt mintáktól. A játékok jelentették a kulcsot az őszinte kommunikációhoz.
A zsűri tagjai 2021-ben:
Claudia Küssel, független kurátor, művészettörténész
Kateryna Radchenko, kurátor, fotográfus, az Odesa Photo Days fesztivál alapító igazgatója
Anna-Kaisa Rastenberger, a Finn Fotográfiai Múzeum vezető kurátora, egyetemi tanár
Karin Rehn-Kaufmann, a Leica Galleries International művészeti igazgatója, a Leica Oskar Barnack Award szervezője
Szatmári Gergely DLA, fotográfus, a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet docense, a mesterképzés vezetője, a zsűri elnöke
Neogrády-Kiss Barnabás – Kettős kötés
Látásom leírhatatlan, megjeleníthetetlen. Csak az tudja, érti, aki átéli. Amire mutatok, az feleződik, ha a felére nézek, akkor az feleződik, ha a felének a felére nézek, akkor az feleződik, ha a felének a felének a felére nézek, akkor meg az feleződik. Megpróbáltam tanulmányként felfogni a fotózást, de rá kellett döbbenjek, ezt a sorozatot nem a látásom illusztrációjaként szeretném bemutatni. Egy kicsit mélyebbre akartam menni, hogy ez mivel is jár, milyen gondolatok, kapcsolódások jönnek létre a fejemben. Megpróbáltam leegyszerűsíteni ezt az egészen komplex dolgot: a képek közötti kommunikációt, mint mikor egy jelenetből kiszűrjük azokat a dolgokat, amik számunkra érdekesek, és abból viszünk tovább gondolatokat. Élmények, észlelések, értelmezések, félgondolatok, fél képek, a fejben összeálló egészek. Te a kerek „O” alakú neonzöld úszógumit látod, én a „C” alakú fél neonzöld úszógumit. E kettőt továbbgondolva teljesen máshová lyukadunk ki, én egy „C” betűhöz, te egy „O” betűhöz, te az UFO-hoz, én meg egy bumeránghoz.
Kocsiban ülök az anyósülésen.
A sofőr:
– Akkor te mit látsz ebből a plakátból?
– Milyen plakátból?
Az én világomban az a plakát akkor nem létezett. Ezáltal az jutott eszembe, hogy minden, amit nem látunk, ugyanúgy hozzátesz az életünkhöz.
Érdekel bárkit is, hogy mi lehet a hegy mögött, a kéz mögött, a víz alatt, a hátunk mögött?
Egyszerre látni mindent, ami előttem van, az már csak egy emlék. Így a tér, amit látok, csak a fejemben egy-egy időeltolódással, mozaikként összerakott kép. Képekben emlékezik mindenki? Egészként emlékezem?
A második műtét után fekszem anyumék franciaágyán és nézem a tévét. Megy a film, benne egy jelenet, ahol két szereplő sétál és beszélget, snitt, és csak egy emberarcot látok közelről, figyel, de azt hallom, hogy mond valamit, mesél. Mi az isten ez a film, pont azt mutatják, aki nem beszél? Miért beszél, ha nincs a képen? Fáradtan az ajtófélfára néztem, az jobbra volt a tévétől, és akkor a bal perifériában észleltem, hogy a filmben két ember beszélget, majd visszanéztem a filmre, és megint csak egy embert láttam. Mi a fasz? Nem tudtam, mi történik velem. Megijedtem, tanulmányoztam, mostanra elfogadtam.
A zsűri tagjai 2020-ban:
- Petrányi Zsolt, zsűrielnök, művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője
- Simon Bainbridge, főszerkesztő, British Journal of Photography
- Gintaras Česonis, a Kaunasi Fotográfiai Galéria, Rezidenciaközpont és Kiadó kurátora, a Vilniusi Művészeti Akadémia docense, a Litván Fotográfusok Egyesületének elnöke
- Verena Kaspar-Eisert, a KUNST HAUS WIEN és a FOTO WIEN kurátora
- Szarka Klára, kurátor, fotótörténész
Bánhegyessy Antal – Ortodoxia
Since the regime change more than 7000 Orthodox churches were built in Romania, and more than 1000 are still under construction nowadays. This means that in the last thirty years every second day an Orthodox church was inaugurated in Romania.
After the First World War the size of the Romanian territory multiplied. Many provinces with different cultural, historical, and national backgrounds merged. During the communist regime the state’s tool for strengthening the national identity and unifying the socio-cultural layers was mainly education. Since the regime change the new resource of the state is religion, more concretely the Romanian Orthodox Church.
Is the spiritual power of the Romanian Orthodox Church really in a process of recruitment or rather it is an artificial and – thanks to the Romanian State – centrally supported ideological and economical positioning?
A zsűri tagjai 2019-ben:
- Spengler Katalin, a zsűri elnöke, műgyűjtő, szakújságíró, szerkesztő
- Arnis Balčus, fotográfus, az FK Magazine főszerkesztője; a Riga Photomonth igazgatója
- Katharina Mouratidi, az f³ – freiraum für fotografie művészeti igazgatója
- Bas Vroege, a Paradox alapítója és igazgatója
- Emma Bowkett, fotográfiai igazgató, FT Weekend Magazine
Bartha Máté – Kontakt
Somewhere in Eastern-Europe, children gather every summer to wear military uniforms, camp in tents under harsh conditions, and practice the usage of guns. For an outsider, the idea itself seems scary. For them, it’s the time of their life.
The Hungarian NGO named “Honvédsuli” (Home Defense School) is commited to teach discipline, patriotism, and camaraderie to children between 10 and 18, in a society that they believe is becoming slothful and disconnected. The kids camp under the sky, guard a fire, hike, sing together. They teach the usage of air-soft weapons (replicas of real-life guns) to eachother, and spend weeks according to strict military discipline. Entering their puberty, it is their first time to face expectations, responsibility, or the other gender. Friendships, and a strong community is being formed as they get a few bruises, or have a hard time doing push-ups as a punishment. They’re determined, sometimes lazy, or in love. And for many of them, these adventures provide the only solid ground in life, a framework to understand the world and their position in it.
While reporting from military-themed summer camps for kids, the series observes our attitude towards strict discipline, weapons, and war, and raises questions about their place in our society.
A zsűri tagjai 2018-ban:
Gerhes Gábor, a zsűri elnöke, képzőművész, egyetemi oktató
Lars Boering, a World Press Photo alapítvány igazgatója
Louise Clements, a QUAD művészeti igazgatója és a FORMAT nemzetközi fotográfiai fesztivál igazgatója
Oliva María Rubio, a La Fábrica kurátora és művészeti vezetője
Spengler Katalin, műgyűjtő, szakújságíró, szerkesztő
A zsűri tagjai 2017-ben:
- Horányi Attila, a zsűri elnöke, művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének docense
- Gerhes Gábor, képzőművész, egyetemi oktató
- Anna-Alix Koffi, képszerkesztő, kiadó
- Nestan Nijaradze, a Tbiliszi Fotófesztivál művészeti igazgatója
- Donald Weber, fotográfus
Fátyol Viola – Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél
Vámospércs Hajdú-Bihar megyében, a keleti országhatártól tizenkét kilométerre fekszik, lakossága megközelítőleg ötezer fő. A helybeliek hagyományosan főleg a mezőgazdaságban dolgoznak, vagy egyéb állásuk mellett háztáji gazdálkodást folytatnak. A város földrajzilag, gazdaságilag és kulturálisan is a peremlét problémáival küzd.
A népdalkör negyven éve működik, tagjai jórészt idős nők, akik nyugdíjas éveikben engedhetik meg maguknak először, hogy pusztán önmagáért rendszeresen végezzenek szellemi-kulturális tevékenységet. A közösségbe különböző okok miatt járnak: hogy
leküzdjék a magányt, felülemelkedjenek személyes tragédiákon, vagy egyszerűen az éneklés öröméért.
2013 óta énekelünk együtt.
A zsűri tagjai 2016-ban:
- Horányi Attila, a zsűri elnöke, művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének docense
- Krzysztof Candrowicz, a łódźi Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója és a Hamburgi Fotográfiai Triennálé művészeti vezetője
- Oltai Kata, művészettörténész, kurátor
- Marina Paulenka, fotográfus, az Organ Vida Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója
- Clément Saccomani, a NOOR fotóügynökség ügyvezető igazgatója
Kudász Gábor Arion – Emberi lépték
Human scale is defined by the horizon drawn around us by the outermost limits of our senses, but most of what we know of the universe reached us via technology. Our greatest responsibility is to constantly search for our place in the world by defining our own scale. Man is often referred to as a being without scale, by which we point out how great impact we are able to make, but at the same time we unwillingly admit that we are becoming unable to find our origo, our own place.
To begin this work I chose my own narrow horizon, that is limited enough for me to inhabit, while flexible enough to examine what is Human. At the very start an enigmatic object accidentally got in my way, it was the brick, that later on proved to be the perfect symbol, so many human qualities are compressed into it. Bricks are the simplified examples of how the universe can be cut into equal units, and understood. The size of a brick is derived from human measurements, a grip of a palm, length of a foot, height of a man, his muscle power.
A zsűri tagjai 2015-ben:
- Horányi Attila, a zsűri elnöke, művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének docense
- Regina Anzenberger, az Anzenberger Galéria tulajdonosa és vezetője
- Korniss Péter, Kossuth-díjas fotográfus
- Dimitri Beck, a Polka magazin főszerkesztője
- Perenyei Monika, művészettörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet munkatársa
- Clare Grafik, a The Photographers' Gallery főkurátora
